Minden tizedik fiatal szándékosan árt önmagának fizikailag - és ez az arány egyre csak nő és nő...

A tehetetlenség, a "Nekem semmi sem sikerül!", a "Nem vagyok jó semmire!", és az "Engem senki sem szeret!" érzések vezethetnek egy tinédzsert oda, hogy akár örök életre nyomot hagyó sérüléseket ejtsen magán...

NEHÉZ LEÁLLNI VELE...

" 14 éves vagyok, de nem pasiügy a problémám... Néhány éve volt egy nagyon nehéz időszakom, amikor a sok stressztől eléggé kikészültem. Nem voltak barátaim, úgy éreztem, hogy nem kellek senkinek. Ráadásul otthon is gondok voltak, mert ha roszs jegyet kaptam, máris jöttek a szokásos dumával, amiből mindig veszekedés lett. Tudom, hogy ebben a korban másokkal is ez történik - de én talán többet kaptam belőle. Öngyilkosságot kíséreltem meg. Megpróbáltam felvágni az ereimet. Először nem olyan durván, aztán egyre durvábban. Nem sikerült... Aztán megismertem egy srácot, minden jó volt, rendbejött a lelki életem... De azóta is vagdosom a kezemet... Bár most új barátom van, mindig rosszul vagyok valamiért. Vagy csak a szokásos rossz hangulat kerít hatalmába, vagy az a bajom, hogy kövér vagyok (szerintem). Mindenki azt mondja, hogy nem vagyok az, állítólag jól nézek ki, de én úgy érzem, hogy a barátnőm szebb nálam. Régebben hánytattam is magam emiatt, de szerencsére leálltam vele. Amikor rossz a hangulatom vagy valami rossz dolog történik, máris vagdosom a kezemet. Nem szeretnék meghalni, de már nem bírom megállni. Szükségem van rá, valahogy megnyugtat. Olyan, mint a cigi vagy a drog. Nehéz leállni vele... "  Fallen Angel

Sokkoló volt számodra ez a levél? Sajnos ez csak egy a sok közül, amelyek eljutnak - vagy el sem jutnak - hozzánk. Tinik százai vagdossák, égetik és mérgezik magukat. Megdöbbentő, hogy nem kapnak segítséget, és nem tudják, hogy van kiút ebből a helyzetből!

MIRŐL VAN SZÓ?

Az önbántalmazás pszihés betegségnek számít. Beletartozik a testrészek - elsősorban a karok vagy a lábak - éles szerszámmal való vagdosása, a haj kihúzogatása, a bőr égetése, forrázása, de még  az erőteljes, vérzésig fajuló vakarásis is: minden, ami fájdalmat okoz. Nagyon nehéz megérteni, hogy valaki miért akar fájdalmat okozni SAJÁT MAGÁNAK. Azok, akik ebben a betegségben szenvednek, úgy érzik, hogy csak így képesek megbírkózni a lelki fájdalmukkal. Ha behelyettesítik a lelki gondjaikat fizikai fájdalommal, akkor az utóbbi EGY IDŐRE elnyomja a lelki bajokat. Az önbántalmazók a fizikai fájdalmat arra is felhasználhatják, hogy büntessék magukat, mert utálják  a testüket, vagy hogy kieresszéka mérgüket azokért a rossz dolgokért, amelyek velük történtek. Természetesen az ilyen betegek segítségért kiáltanak!

A KORSZAK TRAUMÁJA

Önbántalmazás gyakran alakul ki egy-egy trauma után. Ilyen traumák például az iskolai kiközösítések, bántalmazásak, az otthoni bizonytalan helyzet. Természetesen egy szerelmi csalódás is lehet az utolsó cseppa pohárban... Ma a fiatalokat jóval több stressz éri, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Nemcsak az iskolai teher nyomja a vállukat, de a megfelelési kényszer  is. Legyenek jók a tanulók, jó gyerekek, jó szerelmesek, és nézzenek ki tökéletesen - hiszen ezt sugallja a média és a környezet...

Hiába tudják, hogy nem létezik tökéletes ember, hiába sejtik, hogy a barátnőik, az osztálytársaik ugyanúgy szenvednek, mint ők - ezek a tinik mégsem akarják ezt meglátni, hiszen akkor azzal a  a ténnyel kellene szembesülniük, amivel nem szeretnének: előbb önmagukat kell elfogadniuk és szeretniük ahhoz, hogy megváltozzon az életük. Ök pont önmagukat nem szeretik, és nem fogadják el.

NORMÁLIS EZ ÍGY?

Sajnos sok fiatal úgy bántalmazza önmagát, hogy nem is gondol bele abba, mit tesz. Könnyen titokban tartja egy-egy jól takaró ruhával, hogy vágások vannak a testén, és abban a hitben él, hogy normális dolog az, amit magával művel. Ezért természetesen segítséget sem kér. A rejtett önbántalmazás komoly következményekhez vvezethet: mivel így senki sem oldhatja meg a problémáit, ezért egyre csak rosszabbodik a helyzet. Olyan fizikai sérülést is okozhat magának az illető, amely hosszú - akér egy életre szóló - kezelésre szorul.

SEGÍTS!

Az önbántalmazók többésge nincs tisztában a tettével. Egyrészt titkolják, takargatják a testük sérült részeit, másrészt nem gondolják annyira komolynak a dolgot, hogy segítséget kérjenek. Pedig nagy szükség van rá! Ha a környezetedben furcsán viselkedik valaki, illetve szokatlan sérüléseket veszel észre egy barátnődön, akkor óvatosan kérdezd meg, hogy mi történt vele, és bíztosítsd arról, hogy megbízhat benned, segítesz neki - de kérj további segítséget, mielőtt késő lenne. Fordulhatsz a védőnőhöz, orvoshoz, iskolapszichológushoz vagy már megbízható felnőtthöz. Nagyon fontos komolyan veni az önbántalmazást, ezért ha valaki csak legint rá, vagy nem érti meg, akkor menj tovább a segítségért!

NEM MEGOLDÁS!

 Ha te magad bántalmazod a testedet, akkor nagyon fontos mielőbb segítséget kérned! Hiába érzed azt, hogy megnyugszol egy-egy vágás után - ettől a problémáid nem oldódnak meg, hanem halmozódnak, és egyre több vágás vagy komolyabb sérülés kell ahhoz, hogy kiereszd a gőzt. Ahogy Fallen Angel is írta: ez olyan, minr a drog - az adagot egy idő után mindenképpen emelni kell... Akaratlanul is okozhatsz magadnak komoly slrülést, amely kórházi kezelést, hosszas ápolást igényel. Ha a szüleiddel nem tudod megbeszélni a dolgot,  - például azért, mert otthon vannak problémáid - , akkor fordulj egy megértő rokonhoz, ismerőshöz vagy tanárhoz. Nagyon fontos, hogy kiadd magadból ezt a terhet! Van hatásos, hasznos segítség! Ha nincs kihez fordulnod, hívj fel egy lelkisegély-szolgálatot, ahol megmondják, hogy mit kell tenned.

3 ÉVIG MÁS VILÁGBAN                                               ÉLTEM...

Renáta (17) tizenhárom évesen kezdte vagdosni karját.      

"Amikor először vagdosni kezdtem magamat, az ahhoz az érzéshez volt köthető, hogy kövér voltam, és a suliban csúfoltak emiatt. Rájöttem, hogy amikor vágást ejtek magamon, akkor szinte megkönnyebbülök, mintha elszállna a rossz érzés. Persze másnap ugyanúgy utáltam a testemet, és nem tudtam kontrolállni az életemet. Csak akkor éreztem jobban magamat, amikor sebeket ejtettem a karomon. Így kezdődött a rászokás. Ha rossz napom volt,, elő a kés, és... Természetesen jól rejtegettem a dolgot, hosszú ujjú holmikban jártam - de egyszer otthon rövid ujjú cucc volt rajtam, és apu előbb jött haza , mint máskor , és egyből kiszúrta a vágásokat. Nem értette, hogy mik azok, ezért kénytelen voltam, kinyögni, hogy mindezt én csináltam. Nagyon dühös lett, és megtiltotta, hogy ezt tegyem, mindennap ellenőrizte a karomat. Megpróbált orvoshoz vinni, de én nem mentem bele, inkább megígértem neki, hogy többé nem csinálom, mert úgy éreztem, hogy a doki értene meg és nem tudna segíteni. Váltottam, és a lábamat, kezdtem vagdosni, hogy apu meg ne lássa. Nem bírtam abbahagyni. Egy napon annyira besokalltam, hogy gyógyszereket vettem be - de annyira megijedtem attól, amit tettem, hogy sírva felhívtam az egyetlen barátnőmet, és kértem, hogy segítsen. Átjött az anyukájával, kihívták a mentőket, és kórházba kerültem. A kórházban megaláztak. Ki akartam kerülni onnan, mert csak rosszabbul éreztem magam. Anyuék akkor már tudták, hogy komoly segítségre van szükségem. Minden követ megmozgattak, hogy találjanak egy normális pszichiáter, akihez elkezdtem járni. Ő segített kimászni a gödörből. Még ma is járok hozzá, de már egy éve nem vagdosom magamat. Rájöttem, hogy elveszítettem az irányítást az életem fölött. Magamat bántottam ezért, és azt hittem, hogy ha büntetem magamat, akkor megszabadulok a tehertől. Pedig a teher egyre csak nőtt. Nem tudom, mi lett volna, ha nem segítenek. Még mindig vannak problémáim, de már megküzdök velük, megoldom őket, nem menekülök önmarcangolásba."

¤ AZ ÖNGYILKOSSÁGOT ELKÖVETŐ TINIK KÖZÜL SOKAN A ÉVGZETES TETT ELŐTT ÉVEKEN ÁT FIZIKAILAG BÁNTALMAZZÁK ÖNMAGUKAT! ¤